Tanévkezdés a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnáziumban

Intézményünk és a fenntartó gyülekezetünk hosszú évek óta izgatottan várta idei a szeptembert, amikor is az iskola élete egy újabb mérföldkőhöz érkezett. A rózsakerti iskola 41. és az egyházi fenntartású iskola 9. évében Istennek hála elkészült a gimnáziumi épületegyüttes.

Sajnos a vírushelyzet miatt csak létszámcsökkentett évnyitóval indíthattuk el az új tanévet.

A gimnázium hatalmas tornatermében az elsős és kilencedikes diákok hívtuk erre az alkalomra. Az ünnepi istentiszteleten nagytiszteletű Szász Lajos lelkész úr és Karsay Ferenc polgármester úr is köszöntötte a diákokat. Az elsősök örömmel vették át az önkormányzat ajándékát, a tornazsákokat, amelyeket polgármester úr és Németh Zoltán alpolgármester úr adott át. Az ünnepélyes alkalomról felvétel készült, melyet iskolánk többi tanulója és szüleik is megtekinthettek egy órával később a digitális oktatás során létrehozott youtube csatornán.

Fenntartó gyülekezetünk lelkésze iskolai évnyitó beszédében Márk evangéliumából hozott Igével, „ne félj, csak higgy…” bátorította a diákokat, a pedagógusokat, a munkatársakat.

Hálás köszönet a kollégáknak, szülőknek, diákoknak és mindenkinek, aki ebben a rendkívüli, rendhagyó helyzetben segítette, segíti a közös munkát. Kérem, hogy továbbra is hordozzák imádságban iskolánkat.

Intézményünk erre az évre választott igéjével köszöntök mindenkit kollégáim nevében is:

„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” /Jn 8,12/

Bencze Péter

igazgató