Tizenöt tanulóval és két kísérővel sétáltuk végig a főváros Duna parti részét. Utunk során érintett épületek, helyszínek kapcsán beszélgettünk történelmi korokról, művészeti stílusokról, az egyes helyek kisugárzásáról.
Ilyen módon került sor a Belvárosi templom, Petőfi szobor, Pesti korzó, Pesti vigadó megtekintésére. A Széchenyi téren a Grescham palota és a Magyar Tudományos Akadémia épületei után kitértünk a Bazilika nemzeti emlékhelyére. A Duna parton megnéztük a holokauszt emlékhelyen az áldozatok cipőit. Az Országház közelében lévő köztéri szobrokat: emlékeztünk József Attila, Gr. Andrássy Gyula, Rákóczi Ferenc, Tisza István személyére.
Utána a Margit hídról a budai panoráma következett a Budai várral. Áthaladtunk a budai Bem téren 1956-ra emlékezve. Útba ejtettük a Batthyányi térről a Parlament látványát, a Szilágyi Dezső téri református templomot. Beszélgettünk a Várnegyed jelenkori megújulásáról, a Várkert bazárról. A Tabán és a Gellérthegy mellett elhaladva a Gellért téren fejeztük be körtúránkat.
Bányai Gábor