Áprilisban a Fenntarthatósági hét keretében iskolánkba látogatott a Pet kupa alapítója, Molnár Attila Dávid és az első Pet hajó megalkotója Palkó István (Pici bácsi). Lebilincselő előadás keretében mutatták be a 6. évfolyam diákjainak a használt Pet palackok összegyűjtésének és felhasználásának lehetőségeit. Az előadás végére szinte mindenkiben megfogalmazódott a vágy, hogy a használt Pet palackok összeszedésével és újra hasznosításával ő is tagja legyen a Pet kalózok társaságának….
Általános Iskola
Erdélybe látogatott a 7. évfolyam
Idei évben is a sikeresen pályáztunk a Határtalanul!-ra. A Hetedik évfolyam 2023.05.15-19 között Erdélybe, azon belül is Mezőpanitra látogatott. Az első napon a hosszú utazás mellett Nagyváradon megtekintettük Szent László hermáját, majd a Barcsa Pizzériában Bővebben...…